Főoldal
Hírek
Az egyesületről
Szolgáltatásaink
Arcok
Diákköltők
Múlt és jelen
Arany Matura
Archívum
Vendégkönyv
Fórum
Elérhetőségeink Impresszum

„Számtalan csoda van, de az embernél nincs semmi csodálatosabb.”
(Szophoklész)
     Dr. Dely Attila, Kőbánya zongorista háziorvosa

1960-ban érettségizett a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium humán tagozatos osztályában.
A budapesti Orvostudományi Egyetem elvégzése után szakmai karrierjét Kőbányán, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Kórház belgyógyászatán kezdte, itt is szakvizsgázott.
Több évtizede háziorvosként gyakorolja szeretett hivatását, segít a körzetében lakók egészségmegőrzésében és gyógyítja betegeit, akiket név szerint ismer.
Szabadidejében sokat utazik, rendszeres színház- és koncertlátogató. Zenerajongó, aki örömmel ül a zongora mellé, hogy másoknak is örömöt okozzon.
Nem csupán felkészült szakemberként, de csodálatosan kedves zongorajátékával, zenéjével, dalaival is gyógyítja a körülötte lévőket.
Szakmai és kulturális munkásságáért Budapest X. kerületének vezetése a „Kőbányáért” kitüntetést adományozta számára.

– Miként gondol vissza egykori középiskolájára, a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumra?
– Az egykori alma mater csupa kellemes emléket jelent számomra. Életem nagyon szép időszaka volt a gimnáziumi négy év. Nem csupán előmenetelem miatt, hiszen tanulmányaimban elég jól haladtam, hanem azért is, mert az iskola sokszínű kulturális és sportélete számtalan lehetőséget nyújtott. Rengeteget kirándultunk, a balatoni táboroktól a dunai evezésekig.

– Ez a sokszínűség, változatosság az egész osztályközösséget jellemezte?
– Igen. Az egész osztály szorgalmasan haladt előre a tanulásban, sokan sikeresen felvételt nyertek az egyetemekre. Többen értek el kimagasló eredményt. Említhetem Erdős István, Tóth Márta, Fekete Klára vagy Égner Kálmán szakmai teljesítményét. Két évvel ezelőtt ünnepeltük az 50. érettségi találkozónkat, szép számmal gyűltünk össze.

– Hogyan emlékszik tanáraira?
– Gimnáziumunk fiatal volt, hiszen mi voltunk a második érettségiző évfolyam. Dr. Mikulási Béla igazgató úr vezetésével szigorúan és következetesen próbáltak jó színvonalat meghonosítani. Később ebből csak hasznunk származott, könnyebben jutottunk be az egyetemekre. Biztosan befolyásolta a tanárokhoz való kapcsolatomat, hogy édesapám is tanár volt, aki nagy népszerűségnek örvendett a gimnáziumban. A diákok nagyon szerették őt, mert nemcsak a tanításban, a sportban is kivette a részét, sőt nyári táborokat szervezett.

– A kulturális terület mely része vonzotta Önt akkoriban?
– Gyerekkoromtól tanultam zenélni, így szinte minden iskolai ünnepélyen szerepeltem: zongoráztam, szavaltam. Részt vettem a gimnáziumi tánciskolában, ahol megtanultuk az alaplépéseket, s ráéreztünk a tánc lényegére, a zene és mozgás csodálatos harmóniájára.

– Édesapja vezette be a rendszeres testedzésbe?
– Édesapám lelkes sportoló volt, korcsolyázott, asztaliteniszezett, röplabdázott, kézilabdázott. Én hivatásszerűen nem sportoltam, de minden lehetőséget kipróbáltam. Télen jó minőségű korcsolyapályát készítettek az iskola udvarán, délutánonként, esténként rengeteget korcsolyáztunk. A tornateremben asztaliteniszeztünk, kézi- és röplabdáztunk. Ha jött a jó idő, gimnáziumunk csónakháza lehetővé tette a rendszeres nyári evezéseket. Gyakran kajakoztunk, kenuztunk a Dunán, megkerültük a Szentendrei-szigetet, ha elfáradtunk, letáboroztunk. Komoly vízi sportéletet éltünk. A másik emlékezetes nyári program a balatoni táborozáshoz kötődik. Némettanárunk, Körmöczy Laci bácsi ábrahámhegyi nyaralója kertjében vertük fel sátrainkat és ott nyaraltunk. Mindig nagyon kalandos esemény volt. Fiútábor lánytábor találkozása. Kirándulás, fürdés a tóban, kamasz-szerelem, esti séták a tóparton.

– Mikor döntött az orvosi pálya mellett?
– Bár, fiatal koromban megfordult a fejemben, hogy szívesen választanám a zenei pályát, de hamar kiderült, hogy ahhoz jóval többet kellett volna gyakorolnom. Így lemondtam erről.
Később úgy gondoltam, hogy az orvosi pálya áll hozzám a legközelebb. Mindig éreztem, emberekkel szeretnék foglalkozni. A másik elképzelés a tanári pálya lett volna, mert a családban mindenki pedagógus volt. Láttam, pedagógusnak lenni nem könnyű. Én voltam az első, aki más utat választott. Gimnáziumi éveim elején döntöttem az egyéniségemhez illő orvosi hivatás mellett. Rendszeresen részt vettem a biológiai és fizikai versenyeken, tudatosan készültem a felvételi vizsgákra. Óriási szenzáció volt, mert első próbálkozásra, egyből felvettek. Annak idején nagyon nehéz volt bekerülni az orvosi egyetemre. Maximális pontszámot vittem, jól ment a felvételi, ennek ellenére nagyon izgultam az eredmény miatt. Emlékszem, Balatonszárszón táboroztunk, amikor megérkezett a hír, hogy felvettek az egyetemre. Egy üveg finom tokaji borral ünnepeltük meg sikeres felvételimet.

– Az egyetem befejezése után hogyan indult el a pályán?
– Az egyetemen sikeresen vettem az akadályokat, jól tanultam, mindig bent voltam az évfolyam harminc legjobban teljesítő hallgatója között, 4,8 fölötti átlagom volt. A diploma után megpályáztam egy budapesti állást, a Bajcsy-kórház belgyógyászatán, amit sikeresen elnyertem. Munkám a mai napig ehhez a kórházhoz köt, Kőbányán maradtam. Belgyógyászatból szakvizsgáztam. Belgyógyászként dolgoztam a híres Kerkovits kardiológus professzor osztályán is, aki akkoriban a Kardiológus Társaság elnöke volt. Nagyon érdekelt, érdekel ez a terület, tagja vagyok a Kardiológus Társaságnak, rendszeresen látogatom a kardiológiai kongresszusokat, szakmai konferenciákat. A kórházi évek alatt szépen haladtam a ranglistán, majd a háziorvosi pályát választottam. Több évtizede praktizálok X. kerületi körzetemben. Kőbányán szeretnek, elismernek, munkásságomért kitüntettek.

– Mint tudjuk, az orvosi hivatás szinte teljes embert követel. Hogyan sikerült beillesztenie az aktív zenélést mindennapjaiba?
– Amióta az eszemet tudom, mindig zenéltem. Életem bármely – a legkeményebben leterhelt – szakaszában is időt szakítottam zongorázásra. Szabadidőmet tudatosan fordítom hobbim kiteljesítésére. A komolyzene mellett nagyon szeretem a jazzt, sok-sok improvizációval. Rengeteg örökzöldet játszom, például régi Beatles-slágereket, amelyeket világszerte ismernek. Családi és baráti összejöveteleken 3-4 órahosszát szoktam zongorázni. Nemzetközileg ismert dallamokból összeállítottam egy egyórás anyagot, ezt kotta nélkül játszom. Az elmúlt években több zenekarral is felléptem, mint a „Madarak” vagy „Smile” együttes, ez utóbbi Gönczi Gábor, televíziós műsorvezető zenekara. Budapesten rendszeresen, minden hónap utolsó vasárnapestjén játszom a Károly-étteremben, az egykori ECHO-együttes rajongói klubjában. A sokak által ismert „Gondolsz-e majd rám…” című slágerükkel váltak híressé. Az együttes dobosa, Tamás László családjával együtt a körzetembe került, összeismerkedtünk. Rövidesen szóba került a zene. Kiderült, hogy néhány éve összeállt az ECHO-beat, havonta találkoznak: saját maguk és közönségük örömére zenélnek, megszólaltatják az egykori slágereiket. Az ismerkedésből barátság és együttműködés született. Az ECHO-klubban felváltva lépünk pódiumra, a zenekari blokkokat követően zongorázok és énekelek. Ez immár rendszeres programom. Emellett alkalmi felkérésekre és fellépésekre is sor kerül. Gyakorlatilag többet szerepelek, mint fiatal koromban. Orvosi kongresszusokon, rendezvényeken is fel szoktam lépni, a kollégák mindig nagy örömmel fogadnak. Elmondhatom, hogy megfordultam öt földrészen és mindenütt zongoráztam. Legutóbb Kubában jártam. Egy alkalommal a havannai belvárosban ebédeltünk, a vendéglős élő zenét szolgáltatott. A zenekar gitárosait billentyűs kísérte, szintetizátoron. A zene csodálatos hidak építésére képes. Leültem a szintetizátorhoz és játszottam. Nem csupán a közönség, a zenészek is nagyon pozitívan értékelték közreműködésemet. Akárcsak a tengerparti szállodánk „Zongora-bár”-jában, ahol az utolsó esti program alkalmával bemutattam legújabb, a kubai hangulataim, élményeim, benyomásaim ihlette szerzeményemet utastársaimnak. Zenéjét is, szövegét is én írtam. Óriási lelkesedéssel fogadták.

– Ezek szerint nem csupán játszik, hanem komponál is?
– Valóban, egy időben sok saját számot írtam. Az első lépésem e téren nagyon emlékezetes volt számomra. 30 évvel ezelőtt, egy pályázati felhívásra megjelent Adamis Anna verse „Jó barátom, ha majd öreg leszel” címmel a „Magyar Ifjúság” című újságban. Ezzel a verssel később sem találkoztam, nem lett belőle ismert sláger. Először erre a szövegre komponáltam zenét. Engedélyt kellene kérnem Adamis Annától, hogy játszhassam a dalt, pedig már a világon mindenhol beleszőttem repertoáromba. Bevallom, nagyon szeretném egyszer elzongorázni és elénekelni a gimnáziumban is. Anna egy évvel alattam járt a középiskolában. Jóban voltunk. Emlékszem, egy alkalommal iskolai álarcos bált rendeztek, mi voltunk a bálkirálynő és bálkirály. Sajnos, nagyon régen találkoztunk.

– Mit üzen a mai gimnazistáknak?
– Feltétlenül használják ki a lehetőségeket, mert a kamaszkor legszebb négy éve lehet ez az időszak. Természetesen kell tanulni, s tudom, hogy óriási teher nehezedik a mai diákokra. Nyelvvizsgák, különórák miatt alig van szabadidejük. Mégis találják meg örömüket a kulturális területeken is, legyen az képzőművészet, zene, színház vagy tánc és szakítsanak időt a rendszeres mozgásra, sportra is.

– Végül szeretném feltenni a szokásos kérdést. Kit javasolna következő beszélgető társnak az egykori szentendrei móriczos diákok közül?
– Mindenképpen Tóth Mártát, aki értékes, színes egyéniség.

Szentendre, 2012. március 18.
Dr. Robicsek Margit (1974)

x x x

FIGYELEM!

ESEDÉKES AZ ÉVES TAGDÍJ!

Egyesületünk tagsági díja változatlan, 2012-ben is 2000 Ft. Az éves tagdíjat március 31-ig kell befizetni.

Az egyesület az éves tagdíjakból az elmúlt évben „krízisalapot” hozott létre nehéz anyagi helyzetbe került tagtársaink szerény mértékű szociális támogatására (2011-ben kettő fő részére összesen 50.000 Ft támogatást nyújtottunk). Ezt a nemes, céljaink között szereplő, alapszabályunkban rögzített közhasznú tevékenységet 2012-ben is folytatni szeretnénk. A „krízisalap” fenntartását, a gyors segítségnyújtás lehetőségét csak az időben befizetett tagdíjak biztosítják.

Az egyesület a tagdíjakból biztosítja a rendezvények költségeit és a működési kiadásokat is (például a honlap költségei, a banki költségek, postai díjak, nyomtatványok, irodaszerek stb.). A takarékos és zavartalan működéshez fedezetre folyamatosan szükségünk van.

         vagy az egyesület levélcímén:       Móricz Zsigmond Gimnázium                                                                  Öregdiákok Egyesülete

                                                                2000 Szentendre, Kálvária u. 16.   

Az átutalással, illetve a csekken történő befizetéskor a Közlemények rovatban kérjük                

                                 feltüntetni a nevet, a végzéskori nevet és a végzés évét is!

c) személyesen a gimnáziumban 2012. február 24-én az elnökségi ülésen vagy 2012. március 30-án – a kötetlen beszélgetésen ─ 16.00- 17.30 között.

Egyesületünk a tagdíjon felüli adományokból támogatja a szegény sorsú diákokat (2011-ben négy fő részére összesen 80.000 Ft támogatás). Köszönettel vesszük a tagdíjon felüli adományokat, mert akkor idén is folytathatjuk ezt a tevékenységet. Az adományok a tagdíjhoz hasonló módon fizethetők be. A Közleményben az ilyen célú befizetéseket kérjük „adomány” szóval megjelölni.

    Tisztelettel:

                                                   Fridli László                      Soósné Balogh Anikó

                                                      elnök                                          alelnök